Hogyan válhat a sport az örömteli mozgás művészetévé? Mit kell tenned azért, hogy jól érezd magad a bőrödben akár rázós időszakban is? Munkámmal ezt szeretném Neked megmutatni!
Ha te is mélyen meg vagy győződve arról, hogy mozgás nélkül nincs egészség, akkor a következő álláspont megkapó lehet a számodra.
Nincs annál elkeserítőbb, mikor elégedetlenkedünk a teljesítményünk miatt.
Ha körülnézel, kialakul benned egy idealisztikus kép… Látod mások képességeit, testalkatát, rugalmasságát. Talán sejted is mit ’kellene’ tenned, hogy ezirányba fejlődj.
Az igazság az, hogy a többiekhez való viszonyítástól csak önbecsülésünk fog duzzogva kullogni.
Az én szorim
is valahol itt kezdődött…
A versenyhelyzet legtöbbször leblokkolt gyerekként. Csodáltam azt aki gyorsabb, rugalmasabb és játszi könnyedséggel cikázik végig a kosárpályán. És megmondom őszintén, ha valamiben én voltam ügyesebb, nem adott kirobbanó örömöt az első hely dicsősége. (Mert volt ilyen! A hullahopp-karika verseny! :D)
Egy napsütötte szeptemberi napon azonban…
hívatlanul – beköszönt életembe a hastánc. Vagányan hangszerelt zene késztette mozgásra a vállamat, csípőmet, nyurga karjaimat. Ízig-vérig elkapott és elöntött egy érzés, mintha én ezt már nem először csinálnám. A testrészek összehangolása izgalmas kihívást jelentett és jelent sokszor ma is.
A mozdulatok szépsége és összerendezettsége valósággal a hajtóerőmmé vált!
Így történt, hogy szép fokozatosan a mindennapok szerves részét képezte a tréning, erősítés, nyújtás. Nameg más táncstílusba is belekóstoltam – úgy mint kortárs, sztepp, lindy hop, swing, afro, balkáni táncok…
Nem hagyott nyugodni az a művészi szintre emelt testtudatosság, amivel egyes táncosok rendelkeznek.
Nemsokára – az aerobik alapképzésem idején – megismertem a bodyART-ot és a jógát.
Lenyűgözött az a szelíd erő, ami a fókuszált figyelemben lakozik. Eleinte -a tánctól jócskán igénybe vett- fizikai testem hálálkodott a gyakorlásért. Később ismertem fel, hogy nem csupán mozgásformáról van itt szó.
Az önismeretre és öngondoskodásra
kaptam új távlatokat. Egy rendszert, ami segít tisztán látni és tapasztalni a belső és külső világot. Megtartani a középpontomban. Akkor is, ha tombolnak az érzelmek. Akkor is, ha az elme duruzsol, tiltakozik, kiabál.
„A jóginak és a művésznek egyaránt tisztelnie kell a testet. Megfelelő forma hiányában, elegancia és erő nélkül az ember se jógi, se táncos nem lehet.
Ha művész vagy, emlékezz rá, hogy bármilyen témát jelenítesz is meg művészi kifejezésmódoddal, az ugyanazoktól a belső tapasztalásoktól és hatásoktól függ, mint amelyekkel a jógi is dolgozik.
Ha művészként jógát is gyakorolsz – ha kapcsolatban vagy léted belső szintjeivel is -, akkor a kifejezésmódok széles skáláját fogod kialakítani, és a művészeted azzá válik, amit szatjam, sivam, szundaramként ismernek: igaz, kedvező és szép.”
B.K.S Iyengar: A jóga fája c. könyvből
Hiszem, hogy a befelé irányuló hallgatás, és kiváncsi jelentlét – a legegyszerűbb mozdulatok útján is – gyógyító hatással bír.
Rendszeres gyakorlásával teljesebbé tehetjük életünk megannyi aspektusát.